CIAO,
SONO FRANCISKA!
Az én történetem az olasz nyelvvel.
Középiskolában kezdtem el olaszul tanulni még a gimnáziumban, ahol konkrétan már a nyílt napon beleszerettem ebbe a csodás nyelvbe.
Aztán az 5 év alatt el is határoztam, hogy a tanulmányaimat Olaszországban fogom folytatni. Így kiköltöztem Palermóba és beiratkoztam az ottani egyetem Politikai Tudományok és Nemzetközi Kapcsolatok szakára. Imádtam kint
lenni és mindent, ami a kultúrával kapcsolatos.
A diploma megszerzése után, munkáim során is mindig volt közöm az olasz nyelvhez, és valahogy ez a nyelv, a kultúra ma már a részemmé vált.
Szeretek mindent, ami vele kapcsolatos és ezt a szeretetet, életérzést próbálom átadni diákjaimnak is.
Így, remélem neked is át tudom majd adni!
Feliratkozom az órára!